Belgrádban szerepeltek futsalos diákolimpikonjaink

2023. október 9-17. között Belgrádban zajlott az ISF World School Futsal Championship (Iskolai Futsal Világbajnokság), ahol hazánkat két csapat is képviselte: a „B” csoportban játszó Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium, valamint a „D” csoportban szereplő Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium csapata.

Az első nap nem a terveink szerint alakult, a kemény és kitartó küzdelem ellenére sajnos mindkét csapatunk vereséget szenvedett.

A következő napon a kaposvári fiúk a szerbekkel mérkőztek meg, ahol a végig általuk uralt mérkőzés utolsó perceiben srácaink koncentrációja megingott, és ezt kihasználva a szerbek ki tudtak egyenlíteni, így végül 6-6-tal zárult a meccs.

Az utolsó csoportmérkőzés napján mindkét csapatunk megmérkőzhetett a továbbjutásért.

Dunakeszi csapata a horvátok ellen lépett pályára, ahol összeszedett és fegyelmezett játékkal sikerült a 8 közé jutniuk. Kaposvár csapata a Boszniai Szerb Köztársaság ellen játszott, ahol nagyon kemény küzdelem árán megszerezték a győzelmet, ám ezt beárnyékolta, hogy a másik csoportban zajló Franciaország-Szerbia mérkőzés 4-4 lett, így emiatt nem jutottak tovább a csoportból. A kaposváriak rendkívül erős mezőnyből küzdötték fel magukat, – a francia csapatban például korosztályos válogatottak is szerepeltek – kitartóan és keményen küzdöttek, a csoportból való továbbjutás nagyon kevésen múlt, ezért külön gratuláció jár nekik. A dunakeszi fiúknak sikerült a továbbjutás, és nagyon küzdelmes, jó iramú mérkőzések után a 8. helyen, a kaposváriak pedig végül a 10. helyen végeztek.

Nagyon jó volt látni a sok kiérkező szülőt, akik végig bíztatták csapatainkat, amit ezúton is köszönünk nekik!

A kulturális napon a csapatok délelőtt meglátogatták a Nándorfehérvári várat, este pedig a „Nemzetek estje” keretében mindenki bemutathatott valamit hazájából, illetve kulináris javaiból. A kaposvári gimnázium a Kométa támogatásával gasztronómiai terülj-terülj asztalkámat varázsolt a magyar standra, míg a dunakesziek kanásztánc bemutatójukkal nyűgözték le a közönséget. A fantasztikus hangulatú est végére nemzetközi barátságok is szövődtek.

Mindkét csapatunknak gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

Végeredmény:

  1. Brazília 1
  2. Franciaország
  3. Szerbia
  4. Brazília 2
  5. Brazília 3
  6. Kazahsztán
  7. Törökország
  8. Dunakeszi (Magyarország)
  9. Ukrajna
  10. Kaposvár (Magyarország)
  11. Belgium
  12. Boszniai Szerb Köztársaság
  13. Banglades
  14. Horvátország
  15. Nepál

Képek (MDSZ): ITT érhetőek el

Képek (ISF): https://events.isfsports.org/wsc-futsal-2023/photos-gallery-arrivals/

Eseménye hivatalos oldala: https://events.isfsports.org/wsc-futsal-2023/

Versenynaptár

H
K
Sze
Cs
P
Szo
V